A redőny beszerelés nem véletlenül annyira népszerű megoldás akkor, ha otthonunkat egyszerre szeretnénk árnyékolni és hűteni. De hogyan válasszunk megfelelő redőnyt? Cikkünkben körbejárjuk a kérdést:

Redőny beszerelés kinézet szerint

Anyaguk szerint többfajta redőnyt különböztetünk meg, mind sokan gondolnák. Válogathatunk ugyanis műanyag redőny, alumínium illetőleg faredőnyök közül is, utóbbi azonban már nem igazán populáris fajta, sőt, új építésű házakra már nem is ajánlott. Ennek semmi más indoka nincs, minthogy ezen fajta anyagú redőnyök redőnytokának irreális helyigénye van, mellyel logikátlan lenne foglalni egy újépítésű otthon tereit. Redőny beszerelés előtt kinézetük szerint is érdemes felderíteni a redőny kínálatot, hiszen ebben a tekintetben is többfajta redőny létezik. Ablak elé épített, látszó tokos redőnyöket, vagy úgynevezett vakolható tokos redőnyöket is találhatunk a piacon, utóbbinak előnye nem más, minthogy a tokot a szigetelésbe el lehet rejteni. Ezen két kategória mellett találhatunk még ablak fölé épített, belső tokos redőnyöket is, melyeket úgy ahogy van, az ablakkal szoktak beépíteni redőny beszerelés során.

Redőny beszerelés működés szerint

Redőny beszerelés előtt nem árt utánanézni annak sem, hogy hogyan szeretnénk, hogy jövőbeli redőnyünk működjön. Létezik ugyanis kézi működésű redőny is, melyek az úgynevezett zsinóros, gurtnis redőnyök: ezekkel sokan találkozhattak már például nagyszülők otthonában. Másik kategória működés terén a motoros redőny, melyek fali kapcsolóval, rádiós távvezérléssel, sőt, programozható formában is elérhetőek már a piacon. Redőny beszerelés során a legfejletteb redőny, melyet be tudunk építeni, az az okos otthonokba integrálható, akár telefonról is vezérelhető motoros redőnyök, melyek már igazán modern kialakítással és működéssel vannak ellátva, aminek köszönhetően igazán XXI. századi redőnyöket kaphatunk otthonunkba.

Miért népszerű a redőny beszerelés?

Nos, elsősorban azért, mert a redőny a leghatékonyabb a nap erős, káros sugarai ellen, 100%-osan ugyanis csakis redőny beszerelés után lehet besötétíteni otthonunkat. A redőny emellett évszaktól függetlenül bármikor segíti a lakótér hang -és hőszigetelését, illetőleg csakis redőny beszerelés után lehet otthonunk intimitását tökéletes megteremteni, hiszen a redőnyök megléte védelmet nyújt a kíváncsi tekintetek és a betolakodók ellen. Emellett, ha redőnyünk szép, esztétikus, otthonunk kinézetét is feldobhatjuk vele, hiszen otthonunk ablakai gyakorlatilag szemként szolgálnak, melyet szép sminkkel (redőnnyel) hamar fel lehet dobni.

Milyen redőny beszerelés mellett tegyem le a voksomat pontosan?

Igazság szerint olyan redőny beszerelés mellett érdemes dönteni, mely a legjobban illeszkedik az Ön igényeihez. Ha határozott elképzelés nélkül vágunk bele a redőny beszerelés folyamatába, akkor elsődlegesen érdemes megvizsgálni azt a szempontot, hogy a már meglévő, régi redőnyt szeretnénk-e lecserélni, teljes felújítás zajlik-e otthonunkban, avagy egy teljesen új otthon épül-e számunkra? Utóbbi esetében ugyanis a vakolható aluredőny javasolt, hiszen a redőny beszerelés itt már kezdődhet úgy, hogy a szigetelésbe rejtjük el a redőny tokját, mellyel sokkal szebb esztétikát érhetünk el redőny beszerelés terén. Ez a fajta alumínium árnyékoló kombinálható szúnyoghálóval is, mely a komfortérzetet meglehetősen nagy mértékben fokozza otthonunkban. Egy viszont biztos: válasszon bármilyen redőnyt, mi a Garbodánál időtállóan, minőségien és gyönyörűen szereljük be, ezt garantáljuk!