A fixscreen egy kültéri árnyékolófajta, mellyel egészen nagy ablakfelületeket is lefedhetünk, miközben nem kell attól félnünk, hogy működésében és állapotában esetleg kárt tehetnek a nagyobb szelek.
A fixscreen legfőbb előnyei
A fixscreen árnyékolónak rengeteg előnye van, ám ezek közül is mindenképpen kiemelhető az, hogy magasfokú ellenállást tanúsít a széllökésekkel szemben. Amennyiben a fixscreen nyílászáró elé kerül, akár egy 130 km/h-s szélfúvással is kifogástalanul képes felvenni a harcot, de háttér nélkül is tökéletesen tartósnak mondható, egészen a 100 km/h-s szelekig így is bármilyen légáramlatnak ellenáll. Emellett a fixscreen remek hővisszatartó, és adott esetben szúnyogháló helyett is alkalmazható.
A fixscreen típusai
A fixscreen árnyékolónak két fajtája létezik. A vakolható tokos fixscreen árnyékoló, amelynek a tokozata elrejthető a vakolat vagy a falburkolat mögött, illetve a látszótokos fixscreen árnyékoló, melynek – a nevéből is adódóan – a tokozata szabadon van hagyva, nincs semmi mögé elrejtve. A két verzióban közös, hogy motoros vezérléssel működnek, ezen belül pedig választhatunk egyszerűbb, kapcsolós kivitelt, távirányíthatót, valamint telefonról működtethető, okosotthonba való rendszert is. A fixscreen típusaiban az is közös, hogy textiljük többnyire szőtt, esetleg lyukasztott, de gondolkodhatunk maximálisan fényzáró textilben is.
A fixscreen ideális telepítése
A fixscreen kifejezetten ideális árnyékolótípus olyan helyiségekhez, melyek használóinak kiemelkedően fontos az energiatudatosság. A fixscreen textilje ugyanis már a nyílászáró előtt elnyeli a felé áramló hő nagyrészét, ezáltal pedig jelentősen csökkenthetőek például a légkondicionálóval járó kiadásaink. Azoknál az épületeknél is ideális lehet a fixscreen telepítése, ahol nagyobb ablakfelületeket kell lefedni úgy, hogy közben nem sok hely áll az árnyékoló rendelkezésére, hiszen a fixscreen helyigénye minimális.
A fixscreen méretei
Mint minden árnyékoló, úgy a fixscreen is előállítható egyedi, személyre szabott méretek szerint, ám a szabványméret minimális szélessége 79 cm, a gyártási magassága pedig a 600 cm-es maximum körül mozog.